Sokat papolok róla itt a blogon (meg persze a hétköznapi eszmecseréimen is), hogy a képregény igenis művészeti ág, nem csak a popkultúra szennyedék terméke. Persze van itt is silányság rendesen, de kérdem én, szar könyvek meg filmek nincsenek? A sok fajankó aki megnézi a Donald Kacsát egyből azt mondja, na ennyi a képregény, de ez olyan mintha én az Emberi Százlábú című (amúgy ritka fos) film után azt mondanám, na ennyi, a filmek szarok.
Az elmúlt években azért megfigyelhető némi pozitív változás, ennek számos oka van, amikbe most részletesen nem mennék bele, csak az egyikbe. Az egyik ilyen ok ugyanis, hogy tapossák a földet még olyan arcok (tudom, képzavar, de korán van még - hétfő) mint Scott McCloud, aki a képregényről ír és rajzol, képzett és érett stílusban elemzi a kilencedik művészeti ágat.
Első munkája a képregény felfedezése volt, de én inkább a második, a Képregény Mestersége című alkotásról értekeznék. Ez a fortélyok, csínok-bínok (tudom-tudom, nincs ilyen szó, de ez van) és a rafinált mesterfogások szemléletes tárháza. Ezeknek is inkább a grafikai és technikai része (oldaltervezés, grafikai eszközök, internetes megoldások). Ami az egészet naggyá teszi, hogy a cuccot humorral löttyintette fel, és iróniával spékelt oda neki.
Én ajánlom mindenkinek akit behatóbban is érdekel a képregények világa, ráadásul a károgóknak is az orra alá lehet dörgölni.
Utolsó kommentek