Amikor az ember fia csak felszínesen ismeri a mangát, hajlamos azt hinni, eme ág történetei egy kaptafára mennek, a nem-adom-fel mentalitásról, meg a barátságba vetett hitről. A sztori folyamán a szereplők délceg fejlődésen mennek keresztül, és nagy erők birtokába jutnak.
Általában igazuk is van, de persze mindig lesznek kivételek. Mondjuk az Akira saját legendásan sötét útját járja, de vannak még igényesebb sztorik alkímiáról, politikáról horrorról, apokalipszisról, megbocsátásról, stb...
A Chrno Crusade első blikkre nem tűnt többnek az átlagos, tápolós mangáknál. Alkotója Moriyama Daisuke, aki 1998-ban indította el a Dragon Magazinban, és a sztori hat évadot élt meg. Anime 2003-ban készült belőle Gonzo rendezésében, és mostanra mindkét verzió vaskos rajongótábort tudhat maga mögött vlágszerte.
A történet 1924-ben indul, egy teherhajóval, ami balesetet szenved a New York-i öbölben. A helyszínre érkező rendőrök meglepve tapasztalják, hogy egy szörnyeteg ugrik elő a a lángoló fedélzetről, és meglepetésük csak tovább növekszik, midőn egy autó csapódik bele a monszter testébe. A kocsiból egy fiú és egy lány szállnak ki, Rosette Christopher, a profi ördögűző és szörnyirtó és Chrno nevű társa.
Az általában előhozott kritika az, hogy a sztori túl lett nyújtva, elég lett volna hozzá 57-nél kevesebb fejezet is. Amúgy az olvasó dúskál a vallási szimbolikában, az akcióban, a demonológiában, a romantikában, a tudományos fantasztikumban, a mágiában, sőt az ufókban is.
Bizony, ufókban. De ezek az látszólag össze nem illő elemek valahogy mégis megférnek egymás mellett. A történet minden aspektusa harmonikusan épül a nagy egészbe, semmi nem tűnik erőltetettnek, sosem érezzük, hogy ez meg az most azért van, mert a szerző kifogyott a jó ötletekből. Harcból is sok van, de ez sem megy a történet rovására. Mert sok mangában a har c külön életet él és kizökkent a történetből (pl.: Naruto), itt hál istennek szó sincs ilyesmiről.
A külcsín manga mércével kiváló, részletekbe menő az ábrázolás, és korhű a környezet is (autók, ruhák, stb..). A belbecs legnagyobb ékessége a két főszereplő lelkivilágának mély ábrázolása. Mind Rosettának, mind Chrnonak világos okok és mozgatórugók húzódnak meg cselekedeteik mögött, de ez igazából a mellékszereplőkre is igaz.
Ami meglepő, hogy a karakterek amúgy manga módra nem nagyon fejlődnek, ellenben a karakterisztikájuk szépen szélesedik az idő múlásával. Érdekes, hogy az anime testvérpár mennyire más lett, ugyanis kimaradt belőle egy csomó minden (ufók, pölö). Bár azt kell mondjam, mindkettő élvezetes, és ennek legfőbb oka az egészet átjáró sötét tónus és a történet komplexitása.
Persze sok az eksön is és a sztori menete igencsak pergő, Moriyamát a legfőbb dicséret azért illeti meg, mert képes volt sablonokból eredetit alkotni.
Utolsó kommentek