Svetlana Chmakova a Tokyoponál a Dramaconnal indult el a pályán, néhány webes cucc után ez volt az első alkotása, amely papíros hátán leledzett. Cmakova tudja mit csinál, még ha nem is mindig világos, hogy a mi is a Dramacon: romantikus vígjáték, avagy dráma. Mondjuk, hogy a kettő furcsa ötvözete.
A sztori nem egy túlzott etvasz, a hősnő, Christie első manga-buliján jár, barátjával Derekkel, akivel együtt dolgoznak egy mangán (lány ír, fiú rajzol). Christie érzékeny teremtés, elveszve és ijedtnek érzi magát, és rászorulna Derek támogatására, aki azonban fütyül a lányra és figyelmét inkább a helyi nagy emlőjű bombázóknak szenteli. Christie persze nem örül ennek.
De ő meg találkozik Mattel, a laza és titokzatos sráccal, aki sosem veszi le a napszemüvegét. A dologból flört lesz.
Derek meg ennek nem örül, mondanom sem kell. A sztoriban végig jelen van egy elég furcsa fajta humor, de a végén mégis gyomron vág (nem leszek spoiler, nem mondom el miért, hahaha).
Szóval a fenti humor nem egyszeri poénok sorozata, inkább lüktető jelleggel tér vissza hullámokban. A rajzolásnak hála dinamikus is, a mimika bajnok, a tónusok használata bölcs.
Nem én vagyok a célközönség, de messze nem volt olyan szörnyű végigolvasni, mint előzetesen vártam. A tizenéves leányzóknak azért ajánlom, mert bár ez is csak a romantikus bárgyúság megnyilvánulása, de ezerszer igényesebb, mint egy délutáni sorozat, vagy egy gyökér női film. A mindennapi élet dolgai hitelesen vannak beleépítve, szóval hajrá csajok.
Utolsó kommentek