Tudom-tudom, ez a cím...de nem bírtam kihagyni...
A hegynyi csilivili színes, szagos, dizájnos képregény között könnyű elsiklani az olyan művek felett, amelyek minden hivalkodás nélkül állják az időt. Itt egy kötet, amelynek fedlapja puritán fehér, rajta egy lovagló ember nem túl nagy képe. Alatta a felirat, Damokosok.
Nem vagyok elégségesen művelt a magyar irodalomban, így ez a cím nem mondott semmit. A borító emlegetett sivársága sem volt csalogató. Az egyszer nagy pakkban kapott képregények tömkelegében mindig találtam érdekesebbet ennél. Pedig, pedig, nagy élményt odáztam el...
A kötet Mikszáth és Jókai novellák, kisregények képregényesített változatainak gyűjteménye. MTV generációs emberként ráncolgattam a szemöldökömet rendesen, midőn az első oldalba belekezdtem. Ez a vonaton történet, munkából hazafele menet konkrétan. Azután sikerül úgy elmerülnöm benne, hogy nem szálltam le a megfelelő állomáson és mire felocsúdtam, már harminc kilométerrel a hátam mögött volt az otthon melege.
Olvasói mély-búvárkodásom nem volt véletlen, a történetek hihetetlen intenzívek, frappáns szarkasztikus humorral vannak át-átszőve, néha poén az egész, de vannak kísértet-történetek, kalandos utak, vér, veríték, bor, harc, szerelem, intrika, súlyos beszólások és büntető poénok.
A rajzstílus passzol a belbecshez, régimódi, népmesei illusztrációkat idéz, fekete-fehér, tökéletesen megfelel a célnak. Öröm látni, hogy a régi történetekről, ezzel a köntössel a port lefújva sikerült olyat alkotni, ami megnevettet, megrémít, felkorbácsolja a kíváncsiságot, egyszóval: Szórakoztat.
Itt a huszonegyedik században...
Utolsó kommentek