A Walking Dead az egyik legjobb képregény amit valaha olvastam, pedig már jó húsz éve fogatom őket. Ez immáron a harmadik rész, az első kettő a Holtidő és az Úton címet viselték. A sztori a következő, ha valaki nem tudná: Amerikát ellepték az emberevő zombi-fajzatok, csak maroknyian élik túl a katasztrófát. A főszereplő Rick Grimes egy zsaru, aki kómából ébred a nem túl szép új világra. Némi eksön után megtalálja feleségét és fiát. Hamarosan ő lesz egy kis létszámú csoport vezetője, akiknek egyetlen célja menedéket találni.
A Menedékben Rick és társai egy szuperbiztonságos börtönben igyekeznek gyökeret verni. Rick meg van róla győződve, hogy jól védhető reménybeli bástyájuk, de azzal nem számol, hogy a dutyiban lesz pár túlélő, akik történetesen nem éppen smasszerek.
Számos okból rajongok e sorozatért. Először is az alapötlet, hogy a sztori ott indul, ahol egy zombifilm véget szokott érni. Robert Kirkman évek távlatában vázolja fel Rick karakterét, hogy változik az extrém helyzetben. Másodszor, az eposz azt mutatja be amire régóta kíváncsiak vagyunk, hogyan viselkednek az igazi emberek egy poszt-apokaliptikus szituban. Végezetül, Rick és a többiek sokdimenziós karakterek, erősségekkel, gyengeségekkel és okszerűen kerülnek konfliktusba másokkal, egymással és persze saját magukkal.
Sok kritika sírja vissza Moore-t az első rész rajzolóját. A második rész után én is így voltam ezzel, de az utód, Charlie Adlard a harmadik résszel igenis kitett magáért, és jobban kezdem értékelni sötétebb, durvább stílusát.
Zombi történet ide, vagy oda a Walking Dead első osztályú lélekrajzokat prezentál. Nyilván az első két rész nélkül e mű értelmetlen, szóval aki eddig nem találkozott velük, de érdekli a cucc, semmiképpen se hagyja ki előzményeket. Kirkman Mesternek meg ezúton küldök egy mentális vállveregetést.
Utolsó kommentek