Az Úton lett a címe a Walking Dead saga második epizódjának. Rick Grimes megtalálta elkódorgott famíliáját és egy kis túlélőcsapat kényszer szülte vezetője Atlanta városától egy hajításra. A második részben tanúi lehetünk, hogy a bagázs útra kél, a biztonságosabb élőhely megtalálásának csekély reményével.

Az Úton eléggé a kilátástalanság ábrázolására hegyezi ki a történetet: amilyen kevés a kaja, olyan sok a zombi. Újabb túlélők csatlakoznak hőseinkhez még inkább megrövidítve a készleteket. Kirkman remek dialógusokban fejti ki, hogy dacára az emberevő szörnyek pusztításának az igazi rossz az emberi természetben lakozik.

A nagybetűs Otthon keresése dominál itten, meg az életben maradásért vívott küzdelem dicsérete, az áldozat tragédiája. Kirkman kisebb mellékszálakat is beleszőtt a sztoriba, Rick feleségének Lorinak a terhességét például. Sok személyes aprósággal találkozunk, ami a kép nagy egészét realisztikusabbá teszi. Akárcsak a mimikák megrajzolása, amik a megszokottnál erősebben adják át az érzelmeket, amik kiváltják őket.

Anélkül, hogy lelőném, a sztori vége épp oly katartikus, mint az előző részé. De a katarzis fabatkát sem érne, ha az oda vezető úton nem nyernénk rálátást a szereplők kattogó agyának tartalmára és érzelmeire. Páratlan műnek is mondhatnám, de nem teszem, hiszen van még egy része...